Munkamánia helyett...
2011 óta elvesztettem azt a szálat, amely összekötött azzal a biztonságos munkahellyel, amiről gyermekkoromban a szüleim beszéltek, s mely nekem is hozzátartozott a jól működő élethez.
A tanulmányaimat 30 éves koromig a megtudok-e belőle élni, vagy sem kérdésekhez kapcsolódó válaszok határozták meg (egyedül talán a marketing volt az, amiben kevésbé éreztem ezt), közben mindegyik tetszett is, illetve jól meg tudtam magyarázni miért is lesz jó az nekem. Aztán a főiskolán besokalltam és a logisztika szakirányt hagytam veszni. Eldöntöttem, csak olyat tanulok, amit tényleg szeretnék is csinálni. (művészetterápia)
Voltak döntések, melyek beindítottak, voltak melyek által kényszerpályára helyeztem magam.
Inkább választok, olyan munkahelyeket, ahol nem érzem jól magam, ahol semmit nem fizetnek és nem szeretem azt sem igazán amit csinálnom kell. Persze mindenhol akad tanulnivalóm, vagy szakmailag, vagy emberileg, hiszen a véletlenekben, meg nem hiszek. Mindenképp gazdagodtam.
A szörnyű csak annyi, hogy amit szeretnék csinálni, amivel szeretnék foglalkozni, azért nem teszek semmit, vagy csak bolhafingnyit. Így esélyem sincs megtapasztalni, hogy megtudnék-e belőle élni? Miért van ez?
Pár éve, azt hiszem, a 2012 nagy misztikusságtól azt érzem, hogy semmi sem működik úgy, mint azelőtt. A megszokott folyamatok, szokások érvényüket vesztették.
Most itt tartok, megállva, indulásra készen, a szívemre hallgatva emelem a lábam és figyelek, hogy az eszem ne fordítsa el a bokám